Kedves Olvasóink!

Mészáros József 1946-ban született Lajosmizsén, több szállal kötõdik Táborfalvához. Most egy 2020-ban írt karcolatát ajánljuk Olvasóink figyelmébe! 

A COVID-vírus megtámadta a világot

Üres a kamara, üres a padlás! Rohantam a szokásos boltomba, s vettem huszonöt kiló finomlisztet. Hazaérve Katinkám nem dicsért, hanem dorgált, mert õ kenyérlisztbõl szokott kenyeret sütni, most ezt is megtanultam. Vissza a boltba, de a kisasszony közölte: élelmiszert nem cserélünk! Ám néhány kedves szó és a lány megmentette a házasságomat.  

Elõkerült az élesztõ, só, keverõtál, miegymás. Amikor bekapcsoltuk a villanysütõt, azonnal kiderült, hogy az már az elõzõ sütés óta, nem tudni, mikor, de bedöglött. Telefon, villanyszerelõ: Nem jövök, uram! Járvány van! Még szerencse, hogy a szomszéd sütõje mûködött. A sütés sikeres lett, de mégsem kaptam dicséretet, mert amíg a kenyér sült, addig a szomszéddal pálinkával fertõtlenítettük magunkat. 

A családtól parancsot kaptunk, hogy mi öregek ki ne mozduljunk, majd õk mindent ideszállítanak. Persze, apróságokért nem szabad ugráltatni senkit, így olykor-olykor megszegtük a karantént, ilyenkor nem vettük fel a telefont. De egyszer megfeledkeztem a szabályunkról és felvettem. Ekkor a hangosbemondó azt mondta: „A Deák tér állomás következik!” Persze, eskü alatt, töredelmesen vallottam, hogy ez csak most az egyszer történt meg. 

A metróból átszálltam a villamosra, ahol hárman voltunk a kocsiban, rajtam kívül egy alvó hajléktalan és a jegyet kérõ ellenõr, aki le akarta szállítani a szerencsétlent, mert nem volt rajta maszk. Gyorsan akcióba léptem, elõkaptam a táskámból egy nejlonzacskót, azt három helyen feltéptem, s ráhúztam a jóember fejére. Látszott a szeme és a szája, az ellenõr legyintett és õ szállt le. De végre dicséretet kaptam. A hajléktalan barátian megveregette a vállamat, csak annyit motyogott: Kösz, haver! Gondoltam, végre valaki értékeli a nyüzsgésemet. 

Védekezünk, védekezünk! A vírus meg támad és röhög rajtunk. Mert nem nyílt színi ellenség, hanem fantom. 

Olvasom: „Kína szabadította ránk!” 

Olvasom: „Amerika szabadította ránk!” 

Olvasom: „A Soros szabadította ránk!” 

Nem! Szerintem az anyósom! Ugyanis a halálos ágyán elátkozta a világot, de legfõképpen engem. Jövõbelátó asszony volt, nyugodjék békében. Üzenem neki: szóljon Kínának, Amerikának, meg Sorosnak, hogy ne röhögjenek rajtunk a vírusaik, és rendeljék õket vissza az állomáshelyükre. De visszaütött a bumeráng, mert a két nagyhatalmat is elkapta a sunyin támadó vírus. Csak ez a Soros úszta meg. Szerintem õ lehet a mama embere. 

Ápolónõ lányunk a vírus-ügyeletes kórházból nem jöhetett haza. Tántorogva a fáradtságtól gondozták a betegeket. Etették az orvosokat, ápolókat, és a legfáradtabbakat elzavarták aludni. Kikiáltottak egy mozgalmat: „Etesd a dokit! Pihentesd a dokit!”  

Mi, itthon ugyanilyen szolidaritásban éltünk a szomszédokkal: mindenki itthon volt, az elején még nem verték a gyereket és az asszonyt, csak szexeltek és ittak. Megbeszéltük telefonon, hogy mindennap délelõtt tizenegy órakor egyszerre pálinkázunk. Konferencia-beszélgetésen koccintunk, és teljes hangerõvel üvöltjük a telefonba: „Egészségünkre!”. Ezt fegyelmezetten be is tartottuk. 

Mit ad Isten? Bejelentették, hogy vége a járvány elsõ szakaszának, így mindenki elment dolgozni, akit közben nem rúgtak ki. A házban nagy lett a szürkeség, megszûnt a közös pálinkázás, gyerekverés, asszonyverés, és elmondásuk szerint a szex is, csak a családi szeszelés maradt meg a televízió elõtt. 

De azért így is színes ez az élet! A minap bejelentették, hogy itt a második hullám. De mi már nem félünk tõle, és így mindannyian színes maszkokkal rohangálunk a városban a vírusok között, mint a veszélyérzettõl elfásult katona a hadszíntéren a golyózápor között.
Ám a vírus azért nem irtja ki a teljes emberiséget, hogy legközelebb is legyen kit öldökölnie. 

(2020)