A sokoldalú népi iparmûvész a hangszerkészítésben lelte meg igazi örömét

Ha a mûhelyében alkot, megszûnik számára a külvilág, csak a megmunkálásra váró fa és õ létezik. S végül jön a beteljesülés öröme, amikor az alapanyagból ledolgozza a fölösleget, és abból hangzó szerszám, hangszer lesz – vallja Birinyi András népi iparmûvész. A hangszerkészítõ mester eddig már sok citerát, ütõgardont, facimbalmot, bõrdudát és pánsípot adott ki a kezei közül, de talán még ennél is fontosabbnak tartja: nagyon sok fiatalt „beoltott” a mesterség, a zene szeretetével.

Birinyi András népi iparmûvész (Fotó: Teknõs Miklós)

A látvány mûvészete fényben él, míg a zene a sötétben is utat mutat – bocsátja elõre a Pest megyei Táborfalván élõ és alkotó Birinyi András népi iparmûvész, és közben hellyel kínál takaros otthonának nappalijában. Miután a hangszerkészítõ megvallja ars poeticáját, évtizedeket ugrik vissza az idõben. Hamar kiderül, hogy addig, amíg az életét teljes egészében vagy legalábbis nagyrészt a hangszerkészítésnek szentelte, akadt néhány vargabetû. – A mester fontos küldetése, hogy megéreztesse a gyermekekkel, az emberekkel az alkotás örömét, és utat nyisson a zene és a hangszerkészítés szeretetéhez. Az 1985-ben létrehozott Táborfalvai Közmûvelõdési és Népzenei Egyesületben, amelynek egyik alapítója, kezdettõl a közelmúltig elnöke voltam, sokakat sikerült elvarázsolnunk, pályára állítanunk. A tehetséges, de nehéz anyagi körülmények között élõ gyermekeknek sokszor hangszert adtunk ajándékba. Mindig nagy öröm volt látni a boldogságot, amikor saját hangszerükön muzsikálva teljesedtek ki. Az elszántabbak közül többen szívták magukba a megdolgozott fa illatát, a hangszerkészítés tudását. Magam édesapám hatására lettem a hangszerek szerelmese – jegyzi meg.
Ami az édesapát illeti, õ híres prímás volt, aki saját zenekarával lakodalmakban, bálokban lépett fel. Birinyi András és testvére, József így valósággal belenõtt a zenébe, apjuk mûvészete nagy hatással volt rájuk. Aztán öt évig a férfi maga is hegedült, majd citerázott és szájharmonikázott is.

Kacskaringós elõmenetel

– Nagy hatással volt rám, hogy a padláson kölyökként találtam egy régi, sérült citerát, amelyet acsarkodásomra ezermester édesapám ismét életre keltett, és amely igézõen szólt. Édesapám ezután megpróbálkozott hangszerkészítéssel is, ami jól ment neki, késõbb a népzenész, népzenekutató öcsém is segítette õt – emlékezik vissza a kezdetekre Birinyi András. Ezen felbuzdulva döntött úgy, hogy õ is készít majd citerákat, az álom felnõttként valósult meg.

– Autószerelõ mester vagyok, ezt tanultam intézményes keretek között. A népi hangszerek készítését nem lehetett intézményben tanulni, de a legjobb iskolát járhattam ki az apai példa, útmutatás alapján. A Kárpát-medence népi hangszereinek gyûjtésével, áttekintésével, a kialakuló Birinyi-gyûjtemény darabjainak tanulmányozásával, restaurálásával mélyült a tudásom, és fokozatosan átvettem az elõdök technikáit
– fûzi hozzá.

Ahhoz, hogy Birinyi András idõvel a hangszerkészítés felé forduljon, más hatásokra is szüksége volt. Például arra, hogy részt vegyen Szentendrén egy vetélkedõn, ahol agyagból kellett alkotást készítenie. Itt õ úgy döntött, hogy lemásolja Kovács Margit „Anya gyermekével” címû szobrát. Ennek a próbálkozásnak az akkor körülbelül húszéves fiú úgy futott neki, hogy korábban soha nem korongozott, és nem dolgozott anyaggal. A vetélkedõ azonban átütõ sikert hozott Birinyi Andrásnak.

Beletemetkezett a munkába, és olyan átszellemülten dolgozott, hogy mint megjegyzi, lõhettek volna mellette, azt sem vette volna észre. Csak akkor eszmélt fel, amikor Kovács Margit puszit adott a feje búbjára, és azt mondta: „Fiatalember, ne csinálja tovább, mert csak elrontja!”

A vetélkedõ pedig addigra már lényegében abbamaradt, mert mindenki, még a zsûri is, azt nézte, hogyan dolgozik. Ez a siker adott neki nagy lökést, mert arra jutott, hogy ha agyaggal így tud bánni, akkor a fával is érdemes megpróbálkoznia. Ezután csatlakozott édesapjához, öccséhez a hangszerkészítésben, azonnal jól ment neki, hiszen az elsõ alföldi vályúciterája rögtön zsûrizett, elismert lett. Ezután egyre inkább magával ragadta a mesterség, és az azóta eltelt évtizedekben készített pánsípokat, tilinkót, flótát, zümmögõt, hasas- és vályúciterát, csikó- és ökörfejes szólóciterát, töktamburát, bõrdudát, köcsögdudát, ütõgardont, tekerõlantot és xilofont vagy régiesen facimbalmot. Idõvel saját mûhelyt alapított.

Bejárta a hangszereivel a világot

Rengeteget tanult Budai Sanyi bácsitól, az ország egyik leghíresebb citerakészítõjétõl, Tuka Zsigmondtól, Bársony Mihálytól, akinek a kezei közül tekerõlantok és citerák kerültek ki. A Néprajzi Múzeum hangszereit is tanulmányozta. A hangszerei egyre jobbak lettek, amelyeket zsûriztetett, népi iparmûvész lett, és 1990-ben megkapta a Népmûvészet Ifjú Mestere kitüntetést, 2010-ben a Magyar Kézmûves Remek címet nyolc hangszerével érdemelte ki.

Hangszerei a Táborfalvi Népzenei Mûhely, a kétszeres Ki mit tud? döntõs helyi Csutorás együttes és sok más zenész kezében szólalnak meg, emellett az alkotások elindultak világ útjukon.

Az USA-ba, Angliába, Spanyolországba, Franciaországba, Japánba, Oroszországba, Dél-Koreába is eljutottak. Az 1993-as Taejon Expo magyar pavilonja bejárata fölé testvérével és Gulyás Istvánnal õ készítette a használt löveghüvelyekbõl alkotott harangjátékot. – Párizsból egy hihetetlen történet jut eszembe. Találkoztam egy koldusnak öltözött férfival, aki amúgy az ország egyik leggazdagabb embere volt. Így akarta próbára tenni az embereket, engem is. Ismerem az árnyékot, tudok örülni a fénynek, így kifejezetten érzékeny vagyok a rászorulókra. Elõítélet nélkül, szeretettel zenéltem neki, készítettem kérésére egy kis hangkeltõt. Ezzel kiálltam a „próbát”. Viszonzásul limuzint küldött értem sofõrrel, megvendégelt a rezidenciájában, felemelõ mûsoros estben és lakomában volt részem – meséli.

Birinyi András mesterségei jól kiegészítik egymást. Ha sürgõs autójavításra van igény, megoldja, majd belemerül a hangszerkészítésbe. Jelenleg a település alpolgármestere is, mondhatni, mindig több húron játszik. Most az öccsével, a helyi önkormányzattal közösen az egyedülálló, 1366 hangszert átfogó Birinyi-gyûjtemény legszebb 150 darabjából, uniós támogatást is igénybe véve állandó kamarakiállítást szerveznek a táborfalvi Tiszti kaszinóban, amely virtuálisan is megtekinthetõ lesz.

A munka tartja meg egészségben

A hangszerek készítésérõl már a mûhelyben beszél. A helyiség meglehetõsen tágas, nem zsúfolt, a kellõ fényrõl pedig a hatalmas ablakok gondoskodnak. Minden a nyugalmat, az alkotást szolgálja. Megtudjuk a mûhelyben, hogy a citerákat számítógépes program segítségével bundozza, hangológéppel hangolja, ezért azok pontosak. Birinyi András sok esetben egyedi eljárásokat, megoldásokat alkalmaz, ezek a hangszer minõségét, idõtállóságát növelik, és nem ritkán saját fejlesztésû szerszámokkal dolgozik. Minden mozzanatot nagyon aprólékosan, hatalmas lelkesedéssel magyaráz el. Úgy tartja, hogy a zene és a munka szeretete tartja meg örökifjúnak.

Szavai szerint sok mindent nagyon szeret készíteni, például a bõrdudákat is, de nehézséget okoz, hogy a dudássá válás nem egyszerû feladat. Így legtöbbször nem a hangszerben, hanem a leendõ dudásban van még hiba, amelyet segítenek kicsiszolni.

Kérdés, hogy a rengeteg fiatal érdeklõdõ mellett lesz-e , van-e valaki a családban, akinek átadható ez a hatalmas tudás? Birinyi András elmondja, hogy az egyik fia a kereskedelemben dolgozik, õ aligha veszi át a mûhelyt. A fiatalabbik, mérnök informatikus, de asztalos végzettséggel is rendelkezõ fia azonban nagyon szeret hangszereket készíteni, õ benne és a tanítványaiban lehet a korosodó mester reménye.

Megjelent a magyarnemzet.hu 2022. augusztus 10-ei számában

Kapcsolódó írások:

Birinyi András hangszerkészítõ, népi iparmûvész

Birinyi Gyûjtemény állandó kiállítása Táborfalván

Birinyi József és Birinyi András hangszereket készít (Táborfalva, 1987.)

Birinyi András általános iskolai osztályképe (1967.)

A táborfalvi "harangok" Dél-Korába mennek - Urbánné Revák Anikó beszélgetése Birinyi András Népi Iparmûvésszel (megjelent a Táborfalvi MOZAIK 1994. májusi számában)