| Beszélgetés Horváth Béláné tanítónõvel |
"Azért vagyok pedagógus, hogy a természetnek nyers gyémántját szép vigyázattal csiszoljam kristályba.” (Németh László)
Beszélgetés Horváth Béláné tanítónõvel
A tanítási szünet végén, az új tanév kezdetén beszélgettünk Évával pályájáról, életérõl, terveirõl…
Hogy éled meg, Éva, hogy ez az új tanév nélküled indul? Vártad a nyugdíjazást?
40 év hosszú idõ ezen a pályán, megéltem sok mindent, úgy érzem, hogy egy kis pihenésre, kikapcsolódásra van szükségem. Felkészítettem magam arra, hogy ez a tanév nélkülem fog elindulni, így ez most nem tölt el rossz érzéssel. Az a tudat, hogy visszamehetek majd óraadóként, ha szeretnék, megnyugtató.
Miért lettél éppen tanítónõ? Mit vártál ettõl a hivatástól?
Az életpályám választásánál meghatározó szerepet játszottak szüleim, ugyanis édesapám pedagógus volt. Már gyerekként szerettem nézni, ahogy készült az óráira, javította a dolgozatokat.
Mindig közösségi ember voltam, szerettem játszani a nálam kisebb gyerekekkel. Jó volt évrõl-éve megtapasztalni azt, ahogyan az én tudásom és irányításom által fejlõdnek, okosodnak a rám bízott gyerekek. A tanítás mellett a nevelést is fontos feladatomnak tartottam, színesíteni, kibõvíteni látásmódjukat, fejleszteni gyakorlati érzéküket, elfogadni egymást és önmagukat.
Mit tudtál megvalósítani az elképzeléseidbõl?
Nagy örömmel tölt el, hogy nagyon sok volt tanítványom felnõttként tisztességgel, becsülettel megállja a helyét. Nem volt hiábavaló a beléjük fektetett sok munka, számos visszajelzést kaptam sikeres életútjukról. Különösen jó érzés volt, mikor egy régi tanítvány gyermekét is taníthattam.
Voltak-e korszakai a pályádnak? Ha igen, mi jellemezte õket?
Pályámnak különbözõ korszakai voltak. Voltam napközis nevelõ, osztálytanító, fejlesztõ pedagógus. Mindegyik szegmens tanított valami újra, tapasztalatokat, tudást, információkat gyûjtöttem általuk. Mindhárom terület más- más módszert kívánt. Napközis nevelõként fontos szerepet kapott a nevelés, hiszen itt egy kicsit pótoltam a szülõket, segítettem a tanulásban, sokat játszottam, beszélgettem velük. A gyerekek teljesen más oldalát ismerhettem meg, mint a tanítási órákon. Osztálytanítóként igyekeztem legjobb tudásom szerint, különbözõ módszerek alkalmazásával a tananyagot átadni. Fontosnak tartottam, hogy a gyerekekkel együttmûködve, jó hangulatban dolgozzunk együtt. Fejlesztõ pedagógusként magam is sokat tanultam a gyerekektõl, leginkább egymás elfogadását, a bizalom kialakítását, az egyéni bánásmódot, az ehhez kapcsolódó feladatokat, módszereket.
Mi adta a legtöbb örömöt, sikert? Milyen nehézségek, esetleg kudarcok voltak?
Sok gyereket megtanítottam írni, olvasni, számolni, láttam a fejlõdésüket. A rengeteg közösségi program: kirándulások, táborozások, mûsorokra készülés. Sikerük mind örömmel töltött el.
Hogy látod az oktatás helyzetét?
Sajnos, az utóbbi években pedagógushiány van, úgy látom, hogy sem anyagi, sem erkölcsi elismerést nem kapunk, emiatt sok a pályaelhagyó és a fiatalok sem választják ezt a hivatást.
Milyenek a gyerekek, a szülõk? Van-e változás? Mi az, ami állandó? Változó világ, változó módszerek?
A mai rohanó világban egyre kevesebb idõ jut a gyerekekre a családoknak, több feladat hárul az iskolára.
Állandó a gyerek és a pedagógus személye. Igen, változó világ, változó módszerek. Van egy nagyon igaz mondás: A jó pap is holtig tanul. Pályánk során folyamatosan képezni kell magunkat, alakulni a világ változásaihoz.
Milyen a jó tanító? Mi a tanító, illetve az iskola feladata?
Szerintem a jó tanító megpróbál következetes, igazságos, õszinte lenni, szakmailag felkészült, innovatív, jó szervezõképességekkel rendelkezik, kommunikatív, megtalálja minden gyerekben a pozitívumot, közösséget épít, partnerként kezeli a szülõket, példát tud mutatni.
Mit szeretnél tanácsként átadni a tanító kollégáknak és a szülõknek?
Pályakezdõ kollégáimnak azt tanácsolnám, hogy merjenek kérdezni, legyen sok türelmük, kitartásuk. A szülõknek pedig, hogy próbáljanak minél több hasznos idõt tölteni gyermekeikkel.
Új életszakasz kezdõdött a nyugdíjba vonulással, milyen terveid vannak?
Terveim: szeretnék minél több idõt eltölteni a családommal, unokámmal, édesapámmal. A hobbijaimat kiteljesíteni: pihenni, utazni, olvasni, nyugodt tempóban, rohanás nélkül élni a mindennapokban. Jó lenne még mindezt egészségben teljesíteni.
Örömteli, szép nyugdíjas éveket kívánok! Köszönöm a beszélgetést!
Borsi Mária
Kép: Horváth Béláné (Forrás: https://csurgay-taborfalva.edu.hu) |
· Posted by Admin
on 2022. September 09. 06:45
1150 Reads ·
|
2026. July 21. Tuesday, 03:50:57
Nagyközségi és Iskolai Könyvtár
Online katakógus
1993. február - 2023. október, kereshetõ tartalommal
Települési Értéktár
Navigation
Latest Articles
· Sallay Sándorra, Sa...
· Klebelsberg Kunó Em...
· Amikor egy álom val...
· Ismerjék meg könyv...
· "Én szépnek tartom...
· Klebelsberg Kunó Em...
· Amikor egy álom val...
· Ismerjék meg könyv...
· "Én szépnek tartom...







Horváth Béláné Éva néni negyven évet dolgozott tanítónõként. Nyugdíjba vonulása alkalmából a Csurgay Franciska Általános Iskola intézményvezetõje a tanévzáró ünnepségen méltatta munkásságát, amely megjelent a Táborfalvi Mozaik 2022. júliusi számában. Az ünnepi alkalmon vette át Éva a Pedagógus Szolgálati Emlékérmet, melyet az Emberi Erõforrások Minisztériuma 40 éves kiemelkedõ szakmai munkája, a kollégák felé nyújtott önzetlen segítsége és a szülõkkel való példaértékû kapcsolattartása elismeréseként adományozott számára.