Gondolj e napon a nagy magyar hõsökre,

Honszeretõ Árpádnak délceg vitézire.

Kik ezer éven át védték e szép hazát,

kik most is vívják a szabadság nagy harcát.

Gondolj e napon messze idegenbe,

Hol hõsök pihennek titkos temetõkbe’.

Nem jelzi semmi a néma sírhantokat,

Csak szél fújja rajta az árvalányhajat.

Nem nyit sírjuk felett rózsa és gyöngyvirág,

Fejfájukon nincsen koszorú és virág.

Csak egy vándormadár pihen meg olykoron

A kereszten lévõ rozsdás vassisakon.

Gondoljatok rájuk, szép égi angyalok,

Csak nekik ragyogjanak a fényes csillagok!

Õk védték mindég a Kárpátoknak ormát,

Kéklõ négy folyónak tündéri országát.

Pásztor, ha sétálsz cserjés hegylejtõkön,

S találsz valahol egy magyar hõstemetõt,

Mondj egy imát értük, furulyázgass tovább,

Kuruc õseinknek csengõ csatadalát.

Magyar, ha jársz hõsi szobor mellett,

Sok-sok aranybetûn megakad a szemed.

Jusson eszedbe, hogy övék a dicsõ múlt,

Nekik vigyél minden babért és koszorút.

Ha megkondul délben a templom harangja,

Gondolj a nándorfehérvári harcra.

Hunyadi hadvezér és a hõs magyarok,

Emléküket õrzik mindig a harangok.

Ifjak! Legyünk méltók nagy õseinkhez!

Legyünk példái a jövõ nemzedéknek!

Amíg hõsök leszünk, lesz földi mennyország,

Míg hõsök leszünk, lesz Magyarország!