Sokan szeretjük és tiszteljük Marikát, aki több évtizeden át körzeti ápolónõként segítette, ápolta községünk lakóit.

Köszönöm, hogy elfogadta a Táborfalvi Mozaik szerkesztõségének felkérését és mesél életérõl.

Mikor kerültél Táborfalvára?

1977 óta élek Táborfalván. Férjhez mentem és együtt költöztünk ide. Két gyermekünk született, Karolina és Róbert. Öcsödön nevelkedtem, az egészségügyi szakközépiskolát Makón végeztem, majd Szegeden, az Ideg- és Elmegyógyászati Klinika férfi zárt osztályán dolgoztam három évig, szerettem ezt a munkát is. Táborfalván 1978. január 1-jén kezdtem dolgozni körzeti ápolónõként.

Miért választottad ezt a foglalkozást?

Gyerekkoromban, Öcsödön, nagyon kedves volt a nõvérke az orvosi rendelõben, mindig megvigasztalt és nem féltem a doktor bácsitól. Azt gondoltam, hogy én is ilyen nõvérke leszek majd. Nyolcadik osztályban az egészségügyi szakközépiskolát választottam, amit nem bántam meg és igyekeztem jó nõvérke lenni…

Visszatekintve szakmai életutadra, hogy látod a pályádat?

Mindig úgy gondoltam, hogy szolgálnunk kell az embereket, akik betegek és tõlünk kapnak segítséget. Szeretettel, együttérzéssel és szakértelemmel kell gyógyítani õket. Mindenkinek a saját betegsége, a saját problémája a legfontosabb és ezt tiszteletben kell tartani. A nõvér dolga, hogy segítse az orvos munkáját, a doktor pedig gyógyít.

Konkrétan, milyen feladatokat láttál el?

Körzeti szakápolói végzettségemmel a munkakörömbe tartozott a vérnyomásmérés, injekciózás, sebellátások, kötözések, EKG készítés, vércukormérés, katéterezés és katéter csere, szükség esetén beöntés és az adminisztráció a rendelõben, illetve a betegek otthoni ápolása, ahova kezdetben kerékpárral jártam vagy gyalog, még a tanyákra is, ha a beteg nem tudott bejönni a rendelõbe. Az otthoni ápolásba beletartozott mindaz, ami a rendelõben is feladatom volt, de szükség esetén fürdetés, ágyazás, gyógyszerek felíratása, kiváltása, házhoz vitele is. És amit nagyon fontosnak tartottam és igényelték is a betegek, a lelki támasz, a beszélgetés, a meghallgatás, a biztatás. Mindenkit érdekelt a betegsége, errõl sokat kérdeztek és megnyugvást adott számukra, hogy amire nem volt idõ a rendelõben, azt meg tudtuk beszélni. Életvezetési, diétás tanácsokat kértek.

Milyen végzettségekkel rendelkezel, Marika?

Csecsemõ- és kisgyermekgondozó, általános asszisztens, ideg-elme szakápoló és körzeti szakápoló vagyok.

Munkád során az összes végzettségedet, szaktudásodat tudtad alkalmazni…

Igen, így van. Még elvégeztem egy masszõr tanfolyamot és szükség esetén ez is segítségemre volt a megfelelõ betegellátásban. Ennek a tanfolyamnak története van. Szerettem volna masszõr lenni, de amikor én akartam, nem volt rá lehetõség. Egyszer voltam egy betegnél, akinek az éjjeli szekrényén ott volt a Szabad Föld újság, amelyben megpillantottam egy hirdetést, hogy masszõr tanfolyam indul Budapesten, a részvétel feltétele volt az egészségügyi végzettség, a kórházi gyakorlat és 25 ezer Ft tandíj, ezelõtt 30 évvel. Ahhoz, hogy elvégezzem a tanfolyamot, nem volt ennyi pénzem és egy kedves ismerõs házaspártól kértem kölcsön, akik jó szívvel adtak, bizonytalan idõre. Most is megköszönöm Neked, Halupka Imréné Ilonka, hogy akkor segítettetek! Elmondhatom, hogy minden jót, amit szerettem volna, megkaptam az élettõl, csak nem abban a sorrendben, nem akkor, ahogy én elképzeltem. Így lett nekem masszõr végzettségem, amelyben még ma is dolgozom.

Úgy tudom, hogy végig Dr. Kolek Istvánnal dolgoztál.

Nem, 1978. január 1-jétõl Dr. Nagygyörgy Károly körzeti orvossal dolgoztam, majd 1979. április 15-tõl 2014. szeptember 24-ig dolgoztam Kolek Doktor Úrral. Szerencsésnek érzem magam, jó fõnökeim voltak, akik nemcsak beosztottnak, hanem munkatársuknak tekintettek.

Milyen feltételek voltak Táborfalván az orvosi rendelõben?

Volt egy váró és maga a rendelõ egy szobából állt, ahol az orvos, az orvosírnok és az ápolónõ egy helyen dolgozott. Az egész falut mi láttuk el, egy körzet volt. A rendelések ideje 8 órától a „végtelenségig” tartott, mert – fõleg a téli idõszakban -, elõfordult, hogy reggel 8 órától délután 3 óráig is a rendelõben voltunk, olyan sok volt a beteg. De ha a Doktor Úrnak sürgõs hívása volt, kiment a beteghez, ez még hosszabbíthatott a rendelési idõn, ami elvileg 8-tól 12-ig tartott. 1993-tól lett két háziorvosi körzet Táborfalván.

Milyen változások történtek a betegellátásban?

Mivel két orvos dolgozott, megoszlott a beteglétszám, így több idõ jutott egy-egy beteg ellátására. Lett új rendelõ, több helyiséggel, jobb felszereltséggel, de a lényeg nem változott, tapasztalatom szerint a gyógyítás lényege nem csak a feltételekben van,  hanem az emberekhez való hozzáállásban is. A betegekkel mindig jó kapcsolatban voltunk, bizalommal fordultak hozzánk. Természetesen, akadt olyan is, hogy a beteg ruhafogassal akart nyomatékot adni az igazának. Három embernek kellett megszabadítani a ruhafogast a betegtõl. Elõfordultak türelmetlen, agresszív betegek is, de - mint mondtam -, a nyugalom és a tisztelet megtette hatását. Nagyon jó érzés, amikor olyan felnõtt emberekkel találkozom, akiknek még kisgyermekkorukban adtam injekciót vagy kötöztem a sérülésüket, és nézzük egymást és tudom, hogy valahonnan ismerem, és akkor megkérdezi, hogy „Nem az Injekciós Marika néni tetszik lenni Táborfalváról?” – és aztán megbeszéljük, hogy õ ki, és elmeséli, hogy amikor gyerekkorában az anyukája azt mondta, hogy nem fog fájni az injekció, ne féljen, akkor én mondtam, hogy de fájni fog, egy kicsit és mire ezt elmondtam, már be is adtam és nem fájt.

Manapság sokat beszélnek a kiégésrõl, hogy az emberek belefáradnak a munkájukba, nem tudják olyan minõségben ellátni a feladatukat, mint kellene. Volt ilyen tapasztalatod a saját munkád során?

Én nem tapasztaltam ilyet magamon. Nekem minden ember új volt, más volt. Ugyanolyan intenzitással, szeretettel láttam el minden beteget, mint az elsõt. Az én munkámban a sikerélményt a betegek gyógyulása, állapotuk javulása jelentette. Soha nem mentem úgy dolgozni, hogy csak már vége lenne! Igyekeztem tisztességgel, becsülettel ellátni a rám bízott feladatokat. Szeretem a rendet, a fegyelmet, nemcsak a munkámban, az életemben is így van. Sokszor azt gondolták rólam, hogy nagyon szigorú ember vagyok, pedig csak határozott.

Igen, én is nagyon meglepõdtem, amikor rájöttem, hogy milyen jó humorérzéked van…

Anélkül nem is lehet élni…

Milyennek látod az egészségügyi ellátást napjainkban?

Én most úgy látom, de valószínûleg sokan így látják, hogy megváltozott a világ és sajnos, ebben a betegellátás is. Jelenleg szabályozott, hogy mennyi idõt fordíthat az orvos egy betegre, nagyon sok az adminisztráció és mintha a betegek gyógyítása háttérbe szorulna.

Hogy élsz most? Mivel töltöd nyugdíjas napjaidat?

Masszõrként dolgozom. Még mindig felhívnak az emberek, kérnek segítséget tõlem. Ha a boltban találkozom rég nem látott ismerõsökkel, „betegekkel”, mindjárt a betegségük jut eszükbe rólam… Én ennek örülök, hogy még nem felejtettek el. Szabadidõmben az unokáimat szeretgetem. A legszebb korom most van, a Nagymamaság. Nagymamaként, amennyi idõt tudok, velük töltök. Az én kisunokáim: Lilike, Grétike, Dettike és a kicsi Abigél. Beszéljen helyettem Aranyosi Ervin: Nagymama címû verse:

Egyszer már próbáltál jó anyának lenni.
Õszintén ölelni, szívedbõl szeretni.
Elkövettél persze apróbb, kis hibákat,
aztán hullt a könnyed, s rád talált a bánat.
S kaptál még egy esélyt, hogy jobban csinálhasd,
jobbító álmaid is valóra válthasd.
Most már tapasztaltan, s még több türelemmel,
ahogy nagymamaként, szívvel lát az ember…

Marika és unokái: Lilike, Dettike és Grétike

 (Fotó: Szládik Angéla)

Örömteli, egészségben, szeretetben eltöltött, szép nyugdíjas éveket kívánok Neked, Marika! Köszönöm szépen a beszélgetést!

Borsi Mária

(2023. december)

Képek a galériában >>