Matyófalvi (Matyó) Gábor édesapja (Matyófalvi Ferenc) tanár, édesanyja (Sövény Ida) tanítónõ, felesége [Varga Erzsébet /Tasi/ (1950-2003)] vegyész, gyermekük [Matyófalvi Áron (1980)]. Iskoláit Táborfalván és Budapesten végzi. 1968-ban költözik Szentendrére. Itt készíti elsõ szobrait.
(Forrás: http://matyofalvi-gabor.hommage.hu/?q=hu/eletrajzi-lexikon/palyakep-osszefoglalo )

1947. április 19-én született Budapesten, és 1998. június 2-án hunyt el egy budapesti kórházban. Hamvait június 29-én, este 8 órakor egy világi szertartás keretei között fia, Matyófalvi Áron egy csónakból a Duna fõáramába szórta [„a legfáradtabb folyó is eléri valahol a tengert" (Andrzejewski: Jõ, hegyeken szökellve)]. A Vajda Lajos Stúdió (VLS) Kulturális Egyesület 2000. április 19-én, születésének 53. évfordulóján emléktáblát helyezett el lakóházának oldalán (Szentendre, Muskotály u. 18., az épület védett), amelynek kivitelezõje Holdas György szobrászmûvész volt, majd egyik Crux c. faszobrának bronzba öntött változatával (amelynek kõtalapzatában egy háromosztású negatív bábfigura utal volt lakóházának bejárati részére, ahol szintén ez a falba vésett motívum látható) emlékhelyet állított neki a Sztaravodai úti Szentendrei Köztemetõben.
(Forrás: http://matyofalvi-gabor.hommage.hu/?q=hu/eletrajzi-bevezeto )

Táborfalván a Polgármesteri Hivatal elõtt áll Matyófalvi Gábor egyik köztéri alkotása, a Háborús emlékmû, az I. és a II. világháború, valamint az önkényuralom áldozatainak emlékmûve (1993).

A Táborfalvi Mozaik 1993/3. számában így írt errõl Sponga Tamás:
„Végre lesz Táborfalván egy olyan emlékmû, amelyrõl büszkén állíthatjuk – az ország-világ színe elõtt is –, hogy ilyen még nem volt. Most készül, és napokon belül fel is avatják azt a mûvészi alkotást, amelyet Matyófalvi (Matyó) Gábor szobrász tervezett és készített el. Gondolom, már sokan látták a Polgármesteri Hivatal elõtti téren folyó munkálatokat. Itt készítette el a falu néhány lelkes, segítõkész lakója azt a dombot, amire a szobor-együttes kerül. Nem vitatom, hogy a faluban az utóbbi fél évszázadban rengeteg minden készült, de ilyen, mint az elsõ és második világháború táborfalvi áldozatainak emlékére készülõ márványalkotás, még nem. Errõl nyugodtan mondhatom, hogy talán a falu jelképévé is válhat majd. Mert a Telep elején álló kastély kivételével nem tudunk olyan hagyományõrzõ épületet, alkotást említeni, ami lehetne (a többi községtõl) megkülönböztethetõ szimbólum. A Táborban volt egy szoborpark, ahol több olyan mûalkotást is kiállítottak, amik
méltók lettek volna arra, hogy most büszkén mutogassuk mindenkinek. A park egy része maradt, a szobrok máig is ismeretlen helyen vannak. (Vagy elpusztították õket?) Sokan – talán azért, mert nincs más – a Jókai Mór Mûvelõdési Ház épületére gondolnak (talán a monumentalitása miatt). Szerintem erre a feladatra pedig nem alkalmas.
És bármennyit is gondolkodom ezen, arra a következtetésre jutok, hogy szükségünk van valamire, amiben különbözünk és megkülönböztethetõk vagyunk a többi falutól.
Ahányszor elmegy valaki az emlékmû elõtt, eszébe fognak jutni azok az emberek – rokonok, ismerõsök, barátok –, akik a vérükkel fizettek a XX. század kegyetlen tévedéseiért.
(Forrás: Egy EMLÉKMÛ ürügyén, Táborfalvi Mozaik, 1993/3.)

Borsi Mária könyvtáros

2013. június 26.