„A tradíció nem a hamu õrzése, a tûz továbbadása.”  (Gustav Mahler)

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara által 2013-ban megjelentetett „Pest megye kézmûves remekei” címû kiadvány 16 mestert mutat be, akik az elmúlt 10 évben az MKIK által kiírt pályázat keretében megkapták e kimagasló kitüntetést.

Birinyi András történetét idézzük a nevezett mûbõl:

  “Édesapám híres prímás volt, saját zenekarával lakodalmakban, bálokban zenélt. Belenõttünk testvéremmel a zenébe. Parancsra nem lehet szeretni, de az apai zenei élmény meghatározó. Felkeltette érdeklõdésemet a hegedû,  a hangszerek világa. Olyan egyszerûnek tûnt, de hamar rájöttem a hegedüléshez több is kell, mint a vonótechnika megtanulása, az ujjrendek elsajátítása. Hihetetlen varázslat, amikor egy élettelennek látszó tárgy megszólaltatva életre kel. A magyar nyelv plasztikusan fejezi ki a zenei csodát:
„megszólal" a hangzó szerszám, mint az ember.

  Édesapám látta kibontakozó érdeklõdésemet és kitartóan tanított. Hamar tanultam és pihenésképpen is a hegedût nyüstöltem. Az ötévnyi tanulás megtapasztaltatta velem, csak kitartással lehet jó eredményt elérni. Megtanultam, ahhoz hogy testem, lelkem meghosszabbításaként szóra bírhassam a hangszert, sokat kell simogatni, össze kell nõni vele. A népi hangszereknél sokkal inkább szükséges, hogy a zenész saját zeneszerszámát karban tudja tartani, tudja hangolni, beállítani, készíteni. Már gyermekkorban készítettem apám, nagyapám segítségével fûzfa-sípot, levélsípot, nádsípot, ritmuseszközöket. Gyorsan felfedeztem a világot hangzó oldaláról is. 

  Azokban az idõkben összegyûltünk fiatalok, idõsebbek, együtt zenéltünk hajnalig saját örömünkre. A pincébõl elõkerült a bor - nem pénzért, hanem barátságból - az adott szó, a becsület, a jóság még komfortos volt. 

  Nagyapámnak volt egy gyönyörû, réztáblával felcímkézett, két háború között készült Mogyoróssy citerája, ame­lyet nagyon szeretett, gyakran pengetett. A hangszer egy sérülés következtében némaságra ítéltetett, törött oldallal a padlásra került. Ezermester apám, aki bútorokat is készített, nekiállt megjavítani a porosodó, széttört hangszert. A javítás olyan csodálatosan sikerült, hogy új citera készítésébe fogott. A zenélés mellett apám sok szárazfából fa­kasztott új életet, számtalan citerát, dudát készített.
Úgy húszéves korom tájt Szentendrén volt egy verseny, Kovács Margit „Anya és gyermeke"alkotásának másola­tát kellett megmintázni. Számomra ott, akkor megszûnt a külvilág, nem érzékeltem az idõt, mintha valaki vezérelte volna kezemet, úgy nyomkodtam, formáztam ki az agyagból az egymásba karokkal, szeretettel kapaszkodó két ala­kot. Akkor ocsúdtam fel, amikor Kovács Margit mûvésznõ puszit nyomva a fejem búbjára azt mondta: „Fiatalember ne csinálja tovább, mert elrontja!" 

  A sikeren fellelkesedve azt gondoltam, meg tudom ezt csinálni fából is. Az elsõ csikófejek, amelyeket citerához faragtam szép erezetû, sötétbarna diófából, jól sikerültek. Elkezdtem édesapám mellett hétvégeken faragni. Hamar kiderült, jó érzékem van a fafaragáshoz, és nekiláttunk kutatgatni, milyen lehetõségeink vannak. Ismertük Budai Sanyi bácsit, az ország egyik leghíresebb citerását, citerakészítõjét, Tuka Zsigmondot Kisújszállásról, Bársony Mi­hályt Tiszaalpárról, aki tekerõket, citerákat készített, Szaszkó Józsefet Turáról, és a többieket, akik nagyon magas  színvonalon mûvelték saját és mások örömére a népihangszer-készítés mesterségét. Baráti viszonyba kerültünk, és sok hagyományos fogást eltanultunk tõlük. Tanulmányoztuk a hangszereket, bújtuk a Néprajzi Múzeumot, határon túli példákat, a szakirodalmat, hogy minél stílusosabbak, jobbak, „szépen szólóak" legyenek hangszereink.
Nagy élmény adatott, hogy a családunkban, apámmal, népzenekutató testvéremmel kiteljesíthettük a közös alkotás örömével a Birinyi Hangszerek születését, hazai és nemzetközi elismertségét. Mára már elmondhatom, hogy az elsõ sikeres csikófejet követõen ménesnyi lófejet faragtam citeráimhoz. Munkánkról mozifilm, több TV, rádió­mûsor, több írás készült. 

  Táborfalvi mûhelyemben tízféle hangszert készítek. Az MKIK Magyar Kézmûve Remek címet nyolc hangsze­remmel érdemeltem ki. (Kecskefejes palóc bõrduda életfa motívummal, citera, dunántúli hasas tenorcitera, dunántúli hasas prímcitera, ütõgardon, túrkevei belsõ fejes citera, maxi és mini xilofonok). 

  A következõ Magyar Kézmûves Remek pályázatra - különleges, hagyományos minta alapján - készül már a hasas citera, aminek míves faragására büszke vagyok. A hangszer fején két magyar ökör járomba fogva díszeleg. Háromszor faragtam ki, mire eltaláltam a szarvak megfelelõ csavarodását. A hangzása is kiválóra sikerült. Már elége­dett vagyok vele, kiadhatom kezeim közül. 

  A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara által rendezett kiállítások, vásárok is jó alkalmak a hangszereink bemutatására, értékesítésére. A Pest Megyei Kereskedelmi és Iparkamarával a Müncheni Kézmûves Vásáron is sikeresen szerepeltünk, több szakmai kapcsolatot építettünk. Bízom abban, hogy ez a könyv is öregbíti hírét a magyar kézmûves alkotásoknak, közöttük hangszereimnek.

Pár éve hazánkban tartották a Számítógépes Világkonferenciát. Magyar származású elnöke hallotta híre­met és váratlanul, nagy kísérettel beállított hozzám, a duda gyûjteményébe akart egy magyar dudát. Dolgoztam rajta éjjel, nappal, hogy a konferencia végére elkészüljön a megrendelt hangszer. Nagy öröm volt, amikor a gyûjtõ átvette, meghallgatta, majd maga is elégedettséggel megszólaltatta az ólomöntéses kecskedudát. Ördöngõs egy hangszer! Talán a legnehezebb beállítani, az egyszerre megszólaló három nádsípot összehangolni. Nem véletlen, hogy az elõdök is dalba foglalták: „Aki dudás akar lenni, pokolra kell annak menni, ott kell annak megtanulni, hogyan kell a dudát fújni... " 

  A zenélés, a hangszerkészítés mellett szisztematikusan gyûjtjük, dokumentáljuk, filmezzük a Kárpát-meden­ce népi hangszereit. A Birinyi Gyûjteményben hangszerpárhuzamok a világ minden részérõl elõfordulnak. Több mint 1250 darabból áll a kollekció, amely legszebb válogatott darabjaiból, 5-600 hangszerbõl vándorkiállításokat, hangszerbemutató mûsorokat, hangszerkészítõ foglalkozásokat, filmvetítéseket rendezünk idehaza és szerte a vi­lágban. Gyûjteményünk, és saját készítésû hangszereim is eljutottak Koreába, Párizsba, Münchenbe, Moszkvába, Sevillába és számtalan hazai, határon túli magyar településre.
Hangszereimbõl vásárolt a Japán Nemzeti Múzeum, a Szöuli Zenemúzeum, német gyûjtemények, de leg­nagyobb öröm, elismerés számomra, hogy minden földrészen, sokak örömére szólnak hangszereim, hirdetik a magyar népzene szépségét. 

  Legnagyobb elismerés mégis az, ha az ember „saját hazájában lehet próféta", elismert. Az 1975-ben csalá­dunk által alapított Táborfalvi Népzenei Mûhelyben ma már a Birinyi Hangszerekkel zenélõ, a teljes korollót átfogó hat, országosan, nemzetközileg ismert, elismert zenekar, kórus, együttes mûködik. A gyermek, ifjúsági, felnõtt csoportjaink Nívódíjat, Aranypáva Nagydíjat, Kiváló Együttes, Népmûvészet Ifjú Mestere címet, és szám­talan elismerést érdemeltek ki. Táborfalvi tanítványaink közül került ki a kétszeres
Ki Mit Tud? döntõs Csutorás Együttes, akikkel közösen 1985 óta évente, augusztus második hetében megrendezzük a Csutorás Nemzetközi Népzenei és Néptánc Táborainkat (www. csutorastabor. hu). A magyar táborozók mellett a világ minden részéré­rõl érkeznek érdeklõdõk, akik a hangszerkészítést, zenélést, magyar táncokat tanulják segítségünkkel.
Jó érzés, hogy Táborfalva, az ország közepe már népzenei együtteseinkrõl, hangszereinkrõl híres. 

  Vannak az egyesületben nagyon jó képességû gyermekek, akiket megsegítek, mert tudom érdemesek rá. Meg­adom nekik a lehetõséget, hogy válasszanak egy hangszert. Jutalmam, látni arcukon a boldogságot, hogy világot nyit­hatunk közösen a zenére. Fontosnak tartom a gyerekek zenei nevelését, sokkal értékesebb emberek lesznek, ha közük van a zenéhez. A zenével minden érzést ki lehet fejezni, a zene gyógyít, óriási erõt ad a léleknek, ápolja a barátságot, az együvé tartozást, a szerelmet, a pihenést, a megújulást, szórakozást, hozza az õsök szavát, fújja a jövõ dalát. 

  A hangszerkészítésben felhalmozott tudást szívesen adom át tanítványaimnak, az érdeklõdõknek. Mûhelyembõl - a sok hangszer mellett - kikerült már több sikeres hangszerkészítõ, restaurátor, népzenész. Mindkét fiam belekós­tolt a szülõi mesterségbe, készítettek citerát, ütõgardont, pánsípot, tilinkót. Hogy viszik-e tovább a nagyapai, apai örökséget? Meglátjuk. Az biztos, teljesebb emberek a hangszerekkel, zenével.
Rendszeresen járok az óvodába, iskolába gyerekeknek elõadást tartani, megmutatni hogyan lehet egyszerû mó­don hangkeltõket, állathang-utánzókat (pitypalatty, brekegõ, „pipi", zümmögõ... ), dallamjátszó hangszereket (nádsíp, pánsíp, tilinkó, fuvola, flóta, xilofon) készíteni. Szeretik pl. a tilinkót, amelyet segítségemmel akár mûanyag csõbõl is gyorsan el tudnak készíteni, azonnal meg tudják szólaltatni. Egyszerûen a fúvás erõsségével lehet különbözõ magasságú felhangokat megszólaltatni. Csodálatos hangja van. Nem véletlen, hogy Moldvában máig a természet megújítását, az újjáéledést segítõ tavaszvarázsláshoz használják. 

  A rendszerváltás óta - egy ciklus kivételével - képviselõként igyekszem tenni Táborfalva, a „köz" ügyeiért. Bízom benne, sikerrel. A zene, a hangszerkészítés, a mûhely illata, hangulata erõt ad minden megpróbáltatáshoz. Teszek, te­szünk azért, hogy örökségünk a ma élményével lehessen jövõnk alapja. Ahogy Gustav Mahler mondta: A tradíció nem a hamu õrzése, a tûz továbbadása. „
 

Birinyi András • 2381 Táborfalva, Tarcsay Vilmos utca 33.
+36-20 978-2627 • e-mail: birinyibt@monornet. hu • www.birinyi.hu


Ajánlott oldalak:

www.birinyi.hu
www.csutorastabor.hu