| Táborfalva Honvéd Judo SE |
Hogyan kezdõdött? A fiamat hét évesen semmi nem érdekelte a küzdõsportokon kívül.
Akkor, 2000 õszén a környékben két lehetõség volt. Karate tanfolyam, vagy Örkényben mûködött egy judo szakosztály Fogasi Gergely vezetésével. Testnevelõként úgy gondoltam, ha sport, akkor legyen olimpiai sportág. Így jelentkeztünk Gergõ mesternél. Kislányom, Kriszti, akkor öt éves volt. Nagyon meglepõdtünk az édesapjával, amikor közölte, hogy õ is szeretne járni. Tanév végére elfogytak az örkényi gyerekek, és több volt a táborfalvai. A támogatás is elfogyott, megoldást kellett keresni, hogy versenyezhessenek a gyerekek. Mivel csak akkor vehetnek részt versenyen, ha sportegyesülethez tartoznak.
Elõször a Községi Sportegyesület akkori vezetõit kerestük meg Táborfalván, hogy szakosztályként szeretnénk csatlakozni az egyesülethez. Mereven elzárkóztak, semmilyen formában nem akarták, hogy hozzájuk tartozzunk. Ekkor a honvédség dolgozói, Bernát Istvánné vezetésével mellénk álltak, és 2001. május 25-én a Helyõrségi Klubban megalakult egyesületünk. Elsõ elnöke Bernát Istvánné, de a vezetõség tagjai között több honvédségi dolgozó is volt. A vezetõség azóta többször átalakult, de a jó kapcsolat a mai napig megvan a régi tagokkal.
Az edzõk személye is többször változott. Fogasi Gergelyt idõsebb Kiss Endre váltotta fel. Endre bácsi irányítása mellett szárnyalni kezdett a csapat. Diákolimpiai, Magyar Bajnoki és Magyar Kupa gyõzelmek, helyezések mellett nemzetközi szinten is eredményessé, ismertté váltak sportolóink. Csak a legeredményesebbeket említve ebbõl az idõszakból: Polyák Krisztina, Polyák Ferenc, Juhász Róbert, Horváth Erik, Máté Erik, Rukrígel Zsolt, Szrapkó Tamás.
Közben felnõtt egy generáció, akik középiskolába kerülve Kecskeméten folytatták pályafutásukat. Sajnos többen, kiváló eredményeik ellenére abbahagyták a sportot.
2005-ben és 2009-ben elnyerte a Magyar Köztársaság Jó tanulója, jó sportolója kitüntetést, 2011-ben Héraklész díjat kapott.
2019 augusztusában Kriszti befejezte a profi sportot és haza költözött. Jelenleg õ irányítja a csapat szakmai munkáját. Vannak tehetséges gyerekeink, alakulnak az eredmények is, de a jelenlegi válság helyzetben nincsenek edzések. Nem tudjuk, hogy mi lesz, ha vége a járványnak. Hány gyerek jön vissza, mennyit romlott a fizikai állapotuk, milyen motiváltak lesznek. Kriszti interneten küld nekik feladatokat, kérdés, mit csinálnak meg belõle?
Szeretnénk, ha minél több gyerek csatlakozna az egyesülethez! Természetesen felnõttek is jöhetnek, ha szeretnének megismerkedni ezzel a sportággal, de elsõsorban utánpótlás nevelés az egyesület profilja. Az elmúlt években elnyert mûhely támogatásnak köszönhetõen ma már felszerelést is tudunk biztosítani a gyerekeknek, korlátozott számban felnõtteknek is.
Mészáros Ágota elnök (2020. június)
Kapcsolódó írás: Polyák Krisztina, a Magyar Judo Szövetség versenyzõje |
· Posted by Admin
on 2020. June 22. 11:28
1636 Reads ·
|
2026. July 21. Tuesday, 12:33:00
Nagyközségi és Iskolai Könyvtár
Online katakógus
1993. február - 2023. október, kereshetõ tartalommal
Települési Értéktár
Navigation
Latest Articles
· Sallay Sándorra, Sa...
· Klebelsberg Kunó Em...
· Amikor egy álom val...
· Ismerjék meg könyv...
· "Én szépnek tartom...
· Klebelsberg Kunó Em...
· Amikor egy álom val...
· Ismerjék meg könyv...
· "Én szépnek tartom...







