| Megújult a táborfalvi református imaház |
Az Örkényi Református Missziói Egyházközség négy település, Örkény, Hernád, Pusztavacs és Táborfalva református híveit egyesíti, önálló templommal hosszú éveken át Örkény rendelkezett. 1997-ben került sor az ökumenikus összefogással felépült táborfalvi református imaház felszentelésére.
Tóth Levente táborfalvi presbiterrel beszélgetek, aki templomunk felújításának élére állt és kitartó, áldozatos munkájával nagyban hozzájárult ahhoz, hogy ma egy megszépült, megújult imaházban találkozhatnak a református hívek.
Kérlek, mutasd be a pályázatot, amelynek segítségével megvalósult imaházunk energetikai korszerûsítése!
Ezúton is szeretnénk köszönetet mondani az egyházmegyének, amely kölcsön formájában elõfinanszírozta, illetve támogatás formájában pénzügyileg segítette a munkálatok megkezdését.
Szeretnénk köszönetet mondani Táborfalva Nagyközség Képviselõ-testületének a szintén jelentõs anyagi és dologi támogatásért és személy szerint, Nagy Andrásné Polgármester Asszonynak, aki az elsõ megkeresésünktõl kezdve nagyon konstruktívan állt a templom felújításának ügyéhez.
Szeretnénk megköszönni Szemõk Andrea Nagytiszteletû Asszonynak, hogy indítványozta és képviselte a táborfalvi templom felújítását, és mindent megtett azért, hogy az álom, a terv valósággá váljon.
Természetesen, szeretnénk megköszönni a presbitériumnak, illetve a gyülekezetnek az anyagi, dologi és szellemi támogatást.
Ezek után újabb kihívás következett, a felújítás elindítása, a mesterek megbízása, nem is beszélve arról, hogy már itt volt a pandémia is…
Mindenki tudja azt, hogy egy építkezés alapból sem egyszerû dolog, például, hogy a szakmunkák összehangoltan mûködjenek… A pandémia, ha lehet, ezt még sokszorosan felborította. Mondok egy példát. A megjelölt határidõhöz képest a nyílászárók cseréje másfél hónapot késett, mivel az azt készítõ asztalos-csapat jelentõs része kórházba, illetve karanténba került. Ez a másfél hónap késés elég volt ahhoz, hogy már ne tudják elkezdeni a szigetelést a fagyok miatt. Végül rengeteg munka, küzdelem, alkudozás árán sikerült befejeznünk a felújítást.
Változott-e a templom megjelenése az eredetihez képest?
Az imaházat Nagy János építészmérnök, gyülekezetünk néhai presbitere tervezte, családja és a táborfalvi gyülekezet kifejezett kérésére az épület jellegén az eredetihez képest semmit nem változtattunk. Ez kihívás volt, hogy ugyan funkcionálisan teljesen megújult a templom, megjelenésében azonban megõrizte régi vonásait.
Mit jelent a funkcionális megújulás?
Szeretnék kitérni azonban a tárgyi építkezések mellett a lelki építkezésre is. A pandémia után a gyülekezetet újra életre kell kelteni. Bizakodásra ad okot, hogy a kijárási korlátozások megszûnése óta tíz gyermeket kereszteltek az Örkényi Református Missziói Egyházközségben és ebbõl öt gyermek táborfalvi. Tehát a vagyoni és anyagi gyarapodáson kívül az is nagyon fontos, hogy a gyülekezet is gyarapodjon! Ezek a keresztelõk biztató jelek arra, hogy ez a kis imaház a jövõben is meg fog telni.
És akkor hûek maradunk egyházközségünk jelmondatához: „... ti magatok is, mint élõ kövek épüljetek fel lelki házzá... (1. Péter 2:5)
Szeretném megköszönni az egész gyülekezet nevében, Levente, hogy ilyen odaadással, elkötelezetten dolgoztál azért, hogy a mi kis templomunk felújítása sikeresen megvalósuljon! Köszönjük a családodnak is a támogatást és a türelmet, hiszen ez a munka rengeteg idõt, szervezést, odafigyelést jelentett! Köszönöm szépen a beszélgetést!
Soli Deo Gloria!
Borsi Mária |
· Posted by Admin
on 2021. October 18. 16:24
1207 Reads ·
|
2026. July 21. Tuesday, 05:11:42
Nagyközségi és Iskolai Könyvtár
Online katakógus
1993. február - 2023. október, kereshetõ tartalommal
Települési Értéktár
Navigation
Latest Articles
· Sallay Sándorra, Sa...
· Klebelsberg Kunó Em...
· Amikor egy álom val...
· Ismerjék meg könyv...
· "Én szépnek tartom...
· Klebelsberg Kunó Em...
· Amikor egy álom val...
· Ismerjék meg könyv...
· "Én szépnek tartom...







Kicsit korábbról kezdeném. Miután presbiter lettem 2018. január 1-jén, akkor szembesültem azzal a problémával, hogy bár van Táborfalván imaházunk, ami az istentiszteleteken kívül több gyülekezeti alkalomnak is otthont adhatna, de a szigetelés hiánya és az elavult fûtési rendszer miatt ezek az alkalmak nagyon gazdaságtalanok lettek volna. Konkrétan, az imaház felfûtése egy-egy alkalomra olyan költségeket jelentett, amely megterhelõ volt a gyülekezet számára. 2018 tavaszán lehetõség adódott a Felsõ-Homokhátság Vidékfejlesztési Egyesület támogatásával pályázat benyújtására „A táborfalvi református imaház energetikai felújítása” címmel. 2019 decemberében ünnepélyes átadón vehettük át a támogatói oklevelet, majd 2020 májusában a Magyar Államkincstártól kaptuk meg a hivatalos támogatói okiratot, amely alapján elkezdhettük a munkát. A pályázati támogatás összege 7 485 410 Ft, utólagos finanszírozással. Már ekkor nyilvánvalóvá vált, hogy a 2018-as költségvetés nem fogja fedezni a 2020-21-es építkezést. Támogatókat kezdtünk keresni az építkezés megvalósításához.
A pályázat lényege az volt, hogy olyan közösségi teret hozzunk létre, ahol az istentiszteletek mellett egyéb gyülekezeti alkalmak is megvalósulhatnak. Ehhez az imaház azért ideális, mert nem padok, hanem székek vannak, így a belsõ tér percek alatt átalakítható a különbözõ rendezvényekhez. Ehhez építettünk most egy teakonyhát és egy zuhanyzót, ami lehetõvé teszi a jövõben szeretetvendégségek, különbözõ foglalkozások (bibliaóra, férfikör, baba-mama kör), illetve akár napközis táborok megrendezését is.