| A táborfalvi közoktatás történetérõl II. |
Néptanító a Szobros Iskolában
Gáspár Ödönné Opoczki Ilona (Bp., 1910. december 14. - Táborfalva, 1995. május 10.) a Szobros Iskolában tanított több évtizeden át. Köszönöm menyének, Gáspár Ödön Ervinné Homoki Gizellának, hogy fogadott otthonában és mesélt családjuk életérõl, megosztotta velünk emlékeit.
Férjem édesanyja Budapestrõl, Zuglóból került a Szobros Iskolába, 1943-ban kapta meg a kinevezését. Igazi néptanító volt, nemcsak a tananyagot akarta megtanítani a gyerekeknek, hanem embert szeretett volna nevelni belõlük.
Opocki Ilona Népiskolai tanítói oklevele (1930)
Tanítói kinevezés
Férjem édesapja a II. világháború idején orosz hadifogságba került, innen jött haza 1947 augusztusában. Földmûves volt, gazdálkodott. Hazatérése után ismerte meg jövendõbeli feleségét. Férjem, Gáspár Ödön Ervin 1948. szeptember 25-én született.
Az aranyoklevél átvétele Magi János igazgató úrtól
Mama 1943-tól 1968-ig, nyugdíjba vonulásáig a Szobros Iskolában tanított, addig ott lakott a család. 1968-ban költöztek be Táborfalvára. Az aranydiplomát 1980-ban vette át Magi János Igazgató Úrtól, aki 1975-ben lett az iskola igazgatója. Mama nyugdíjas pedagógusként 4-5 évet dolgozott még az iskolában. Magi Igazgató Úr nagy tisztelettel és elismeréssel beszélt Mama munkájáról, szorgalmas, lelkiismeretes tanítónak tartotta, aki segítõkész volt a kartársakkal, munkáját 100 %-ig ellátta. Ebben az idõben, kicsit tovább, hét évig dolgozott Vigovszky István Tanító Úr nyugdíjasként az iskolában, õt is kiváló, lelkiismeretes pedagógusként jellemezte Igazgató Úr. Mama nyugdíjasként is korrepetált gyerekeket. Ha visszagondolok férjem szüleire, elmondhatom, hogy sosem panaszkodtak, elfogadták az élettõl a sorsukat, igyekeztek mindent a legjobb tudásuk szerint teljesíteni. Igaz, hogy Mamának sokszor hiányzott a városi élet. Mama hívõ katolikus volt. Papa 1993-ban, Mama 1995-ben hunyt el.
1966 karácsonyán ismertem meg Gáspár Ödön Ervint egyik unokanõvérem, Zalabai Mária és Kucsera Ferenc lakodalmán. Unokanõvéremék egy lajosmizsei tanyán laktak, közel a Szobros Iskolához. Abban az idõben szokás volt meghívni családi ünnepekre a tanító nénit és családját. Megismerkedésünkkor a dabasi gimnázium második osztályába jártam. 1965-ben indult a tanítás a dabasi gimnáziumban, mi voltunk az elsõ osztály, a második évfolyamot, akik felettünk jártak, az ócsai gimnáziumból hívták át. Sztavinovszky Gyõzõné, majd Osváth Tibor voltak az osztályfõnökeink. Szögi Ferenc volt a gimnázium igazgatója. 1969-ben érettségiztem, majd munkába álltam, adminisztratív munkakörben. Ervinnel 1971-ben házasodtunk össze. Két gyermekünk született, Ági 1975-ben, Zoltán 1976-ban. Férjem Budapesten, az Ikarusnál dolgozott motorszerelõként, ott kaptunk lakást Mátyásföldön, 1982-ben költöztünk oda. Rengeteg gyerek volt. Még egy új iskolát is fel kellett építeni. Bölcsõde, óvoda, napközis tábor volt a gyerekeknek. Centenáriumi lakótelepnek hívták, 1973-ban kezdték az építését, Pest és Buda egyesülésének 100. évfordulója alkalmából. Legszebb éveinket ott töltöttük. Az Ikarus igazi nagycsalád volt, ismertük, szerettük, segítettük egymást. Férjem 1991-tõl 1992-ig egy évet Kuvaitban dolgozott, az Ikarus –buszok garanciális javítását végezték.
Gáspár Ödön Ervin Kuvaitban
Lajosmizsén születtem 1951-ben, a Lajosmizséhez tartozó szarkási tanyavilágban laktunk, 1959-ben költöztünk Táborfalvára. Az általános iskola elsõ két évét a szarkási iskolában végeztem, Tóth Sándor bácsi volt a tanítónk. Harmadik osztálytól a Csurgay-ba jártam, ahol Kiss tanító néni és Lékó tanító néni tanítottak bennünket. Ötödik osztálytól már az akkori központi iskolába jártunk (mai Csurgay Franciska Általános Iskola). Csûrös Kati néninek (késõbb Szikora Jánosné) mi voltunk az elsõ osztálya.
1971-tõl negyven éven át a fõvárosban éltünk. Édesanyám betegsége miatt 2011-ben visszaköltöztünk Táborfalvára. Bekapcsolódtunk a falu életébe. Ervin rövid betegség után 2020. január 12-én távozott a földi világból. Édesanyám 2021. március 20-án hunyt el.
2022. március 13.
Elmondta: Gáspár Ödön Ervinné Homoki Gizella
Lejegyezte: Borsi Mária
Kapcsolódó írások, dokumentumok:
A táborfalvi közoktatás történetérõl II. - galéria A táborfalvi közoktatás történetérõl I. Basky András: Hol volt, hol nem volt, volt... 14 tanyai iskola Lajosmizsén Opocky Ilona Tanítóképzõ-Intézeti Bizonyitványa Opócky Ilona Polgári leányiskolai bizonyítványa Gáspár Ödönné (született: Opócky Ilona) munkakönyve
Ilonka néni
Ilonka néni volt a legidõsebb a tanári karban. (Elõtte tanyasi iskolában tanított, úgy tudom.) Nagyon kedves, alkalmazkodó természettel áldotta meg az ég. Könnyen, simán illeszkedett be az új környezetbe, szinte észrevétlenül. Mindenkivel tisztelettel beszélt, korra és nemre való tekintet nélkül. Segítõkész volt. Tudásával, tapasztalatával szívesen segített másoknak. Nem volt benne feltörekvõ, uralkodó vágy. Mindenki szerette õt.
A jó családi háttér biztosította a pontosságát, nyugodtságát. Egy szem gyermekérõl, Ervinkérõl imádattal beszélt.
Szerette a gyerekeket. Felkészülten, nagy gyakorlattal tanított és nevelt. Jóra, szépre.
Minden tanítónak olyan kartársnõt kívánok, amilyen Ilonka néni volt.
2022. március 17.
Sevecsek Mihályné Gecser Erzsébet |
· Posted by Admin
on 2022. May 04. 10:28
1582 Reads ·
|
2026. July 20. Monday, 15:46:04
Nagyközségi és Iskolai Könyvtár
Online katakógus
1993. február - 2023. október, kereshetõ tartalommal
Települési Értéktár
Navigation
Latest Articles
· Sallay Sándorra, Sa...
· Klebelsberg Kunó Em...
· Amikor egy álom val...
· Ismerjék meg könyv...
· "Én szépnek tartom...
· Klebelsberg Kunó Em...
· Amikor egy álom val...
· Ismerjék meg könyv...
· "Én szépnek tartom...











